SF 3D technika

Szinte minden családban található digitális fényképezõgép, mellyel szinte korlátlan számban készíthetünk fotókat családi eseményekrõl, kirándulások látnivalóiról. Viszont kevesen tudják, még kevesebben használják az ebben rejlõ lehetõségeket.

Nem egy újkeletû dologról van szó, a sztereo fotózás már az 1850-es években is ismert volt. A korábbi technológia viszont nem tette széles körben elterjedhetõvé. Ma már speciális technikai segédeszközök nélkül,egyetlen fényképezõgéppel is készíthetünk sztereoképeket, igaz ezek csak statikus, fix, mozdulatlan témákról megvalósíthatók.

Mindössze egyspeciális szemüvegre van szükségünk, melynek egyik lencséje vörös, a másik lencséje cián ( zöld ) színû.

A digitális technikában ezt a fajta képkidolgozást úgynevezett anaglif technikával érhetjük el. Ennek lényege, hogy mivel szemeink sem ugyanazt a képet látják, az agyunk rakja össze ezeket és így látjuk térben a világot. A sztereofotózás ugyanezen elvre épül. Mára már több szakmai cikk is található ebben a témában a világhálón, melyek részletesen elmagyarázzák a technika lényegét.

Mostanra több olyan program is napvilágot látott, melyek megkönnyítik munkánkat, s nem kell már bajlódni a színszûréssel, színeltolással, a szoftverek ezt már maguktól elvégzik. Nekünk annyi a dolgunk, hogy képpárunkat beillesztjük a program segítségével, s a program elvégzi a színeltolást képeinken, mindkét szemünk részére külön színcsatornát használva ( az egyik vörös, a másik cián ) majd az így átalakított képeket egymásra helyezi, ami által már létre is jött az anaglif képünk, mely a speciális szemüveggel már térben láttatja a fotózott témát. A programban aztán annak bonyolultságától függõen, kisebb korrekciókat, javításokat, fotószerkesztést hajthatunk végre.

De beszéljünk a legfontosabb kérdésrõl, a képpárok elkészítésérõl, mely eldönti, hogy milyen minõségben sikerül létrehoznunk 3D-s fotónkat. Az ugye nyilvánvaló az említettek alapján, hogy két képet kell készíteni, mégpedig a síkban elmozdított fényképezõgéppel a témáról. Az oldalirányú elmozdítást leszámítva, a két képnek teljesen egyformának kell lenni. Nagyon fontos figyelni a fényviszonyokra, s emiatt lehetõleg gyorsan kell mindkét képet elkészíteni. Nem lehet a két kép között fénybeli differencia, nem lehet rajta elmozduló tárgy, mert az a 3D létrehozásakor remegõ, vibráló foltként jelenik meg. Tehát a legfontosabb, hogy a kamera csak síkban mozdulhat el, nem billenhet oldalra, lefelé, vagy fölfelé, illetve nem lehet a témára ráfordítani, ráirányítani. Ehhez segítségül lehet hívni egy állványt, valamint egy erre speciálisan felszerelt sínt, melyen a fényképezõgépet oldalra tudjuk csúsztatni. Ez viszont sokszor problémát jelent, van-e nálunk állvány, tudjuk-e használni. A terepviszonyok lehetõvé teszik-e, hogy vízszintesen elhelyezzük gépünk.
Mivel ez sokszor megvalósíthatatlan, csak egy lehetõségünk van, mégpedig a kézbõl való fényképezés. Ez nagyon sok gyakorlást igényel, úgy elmozdítani kezünk, hogy a fenti kritériumoknak megfeleljen. Még ilyenkor is gyakran elõfordul, hogy nem sikerül megfelelõ képet készíteni. Sok gyakorlás és használat után már észrevesszük, vagy inkább érezzük, hogy nem sikerült a megfelelõ kivitelezés, s ilyenkor ahogy a közmondás is tartja, ismétlés a tudás atyja. Azaz inkább két képpárt készítsünk.

Elemeztük a fényképezõ gép elcsúsztatását, de nem beszéltünk a az oldalirányú elmozdítás kérdésérõl. Ha figyelembe vesszük a két szem közti 6-8 cm-es távolságot, azt mondhatjuk, hogy ez megfelelõ. Viszont ezt már jelentõsen befolyásolja, hogy mennyire akarunk a térben mélyen látni, illetve mekkora a téma távolsága. Vannak már erre elkészített táblázatok, melyeket vagy elfogadunk, vagy nem, illetve sok-sok kísérletezgetés után magunk jövünk rá az elmozdítás mértékére. Ez nagyban befolyásolja a térhatás elérését. Ami biztos, minél nagyobb a téma távolsága annál nagyobb mérvûnek kell lenni az elmozdítás távolságának. Célszerû az elsõ kísérletek alkalmával viszonylag közeli tárgyakat fényképezni, s inkább lakáson belül gyakorolni, majd folyamatosan egyre távolabbi témákra irányítani a figyelmet. A tapasztalatok alapján nagyobb távolságokban kb. 50 méter az, aminél még igazi térhatás érhetõ el így amatõr szinten. Ez az a távolság, melynél még kézbõl is tudunk megfelelõoldalirányú elmozdítást végrehajtani. Ennél nagyobb távolságnál már feltétlenül szükséges segédeszköz használata.

Szoftver. A NET-en már több egyszerû, ingyen letölthetõ program áll rendelkezésünkre 3D képeink elkészítéséhez. De vannak már komolyabb, professzionálisabb programok is melyek nagyobb lehetõséget, korrigálást, javítást, tesznek lehetõvé. Ezek megvásárolhatok, mindez már inkább pénztárca függõ kérdés. Kezdetben talán jobb megoldás egy egyszerû programmal kísérletezgetni, s ha beleszeretünk a témába, s jobb minõségû anaglifeket kívánunk alkotni, érdemesebb zsebbe nyúlni, kinek-kinek pénztárcája szerint.

Gyakorlati tudnivalók. Jelenleg ezekkel a lehetõségekkel inkább épületeket, tárgyakat fotózzunk, mivel a színeltolásnak megvannak a hátrányai. A vörös ( piros ) színek sajnos eltolódnak, érdekes kék-lila színárnyalatban láthatók. Az emberi bõrszín még elfogadható árnyalatokat mutat. A természetben fotózott témák, ahol sok a zöld, barna, szürke szín, látványos képeket készíthetünk.

E kis hiányosság ellenére érdemes a 3D fotózással foglalkozni, hiszen egy teljesen más világ kerül szemünk elé, úgy láthatjuk ismét képeinket, mintha a valóságban még most is ott lennénk. Elkápráztathatjuk velük családtagjainkat, barátainkat, szemléletesebbé tehetjük saját élményeink. Egy-egy magasban elkészített fényképnél átérezhetjük az alattunk elterülõ mélységet, érzékeltethetjük a tárgyak egymáshoz való elhelyezkedését, távolságát.

Jó gyakorlást és sok szép 3D-s fényképet.

Ingyenes program letöltés:
http://csatweb.csatolna.hu/tagok/csa/3d/anamaker/ Vissza a főoldalra