3D technikáról röviden Vissza a főoldalra
Nézzen meg egy példát a normál és anaglif kép között. A képre kattintással válthat a nézet között.
Nem egy újkeletû dologról van szó, a sztereo fotózás már az 1850-es években is ismert volt. A korábbi technológia viszont nem tette széles körben elterjedhetõvé. Ma már speciális technikai segédeszközök nélkül,egyetlen fényképezõgéppel is készíthetünk sztereoképeket, igaz ezek csak statikus, fix, mozdulatlan témákról megvalósíthatók.
Mindössze egyspeciális szemüvegre van szükségünk, melynek egyik lencséje vörös, a másik lencséje cián ( zöld ) színû.
A digitális technikában ezt a fajta képkidolgozást úgynevezett anaglif technikával érhetjük el. Ennek lényege, hogy mivel szemeink sem ugyanazt a képet látják, az agyunk rakja össze ezeket és így látjuk térben a világot. A sztereofotózás ugyanezen elvre épül. Mára már több szakmai cikk is található ebben a témában a világhálón, melyek részletesen elmagyarázzák a technika lényegét.
Mostanra több olyan program is napvilágot látott, melyek megkönnyítik munkánkat, s nem kell már bajlódni a színszûréssel, színeltolással, a szoftverek ezt már maguktól elvégzik. Nekünk annyi a dolgunk, hogy képpárunkat beillesztjük a program segítségével, s a program elvégzi a színeltolást képeinken, mindkét szemünk részére külön színcsatornát használva ( az egyik vörös, a másik cián ) majd az így átalakított képeket egymásra helyezi, ami által már létre is jött az anaglif képünk, mely a speciális szemüveggel már térben láttatja a fotózott témát. A programban aztán annak bonyolultságától függõen, kisebb korrekciókat, javításokat, fotószerkesztést hajthatunk végre.
De beszéljünk a legfontosabb
kérdésrõl, a
képpárok
elkészítésérõl, mely eldönti,
hogy milyen minõségben sikerül
létrehoznunk 3D-s fotónkat. Az ugye
nyilvánvaló az említettek alapján,
hogy két képet kell készíteni,
mégpedig a síkban elmozdított
fényképezõgéppel a
témáról.
Az oldalirányú elmozdítást
leszámítva, a két
képnek teljesen egyformának kell lenni. Nagyon fontos
figyelni a fényviszonyokra, s emiatt lehetõleg
gyorsan kell mindkét képet elkészíteni. Nem
lehet a
két kép között fénybeli differencia, nem
lehet rajta elmozduló tárgy, mert az a
3D létrehozásakor remegõ, vibráló
foltként jelenik meg. Tehát
a legfontosabb, hogy a kamera csak
síkban mozdulhat el, nem billenhet oldalra, lefelé, vagy
fölfelé, illetve nem
lehet a témára ráfordítani,
ráirányítani. Ehhez segítségül
lehet hívni egy állványt, valamint egy erre
speciálisan felszerelt sínt, melyen a
fényképezõgépet oldalra tudjuk
csúsztatni. Ez viszont sokszor problémát jelent,
van-e nálunk
állvány, tudjuk-e használni. A terepviszonyok
lehetõvé teszik-e, hogy vízszintesen
elhelyezzük
gépünk.
Mivel ez sokszor megvalósíthatatlan, csak egy
lehetõségünk van, mégpedig a
kézbõl való fényképezés. Ez
nagyon
sok gyakorlást igényel, úgy elmozdítani
kezünk, hogy a fenti kritériumoknak megfeleljen. Még
ilyenkor is gyakran elõfordul, hogy nem sikerül
megfelelõ képet
készíteni. Sok gyakorlás és
használat után már észrevesszük, vagy
inkább érezzük, hogy nem sikerült a
megfelelõ kivitelezés, s ilyenkor ahogy a
közmondás
is tartja, ismétlés a tudás atyja. Azaz
inkább két képpárt
készítsünk.
Elemeztük a fényképezõ gép
elcsúsztatását, de nem beszéltünk a az
oldalirányú
elmozdítás kérdésérõl. Ha
figyelembe
vesszük a két szem közti 6-8 cm-es
távolságot, azt mondhatjuk, hogy ez megfelelõ.
Viszont
ezt már jelentõsen befolyásolja,
hogy mennyire akarunk a térben mélyen látni,
illetve mekkora a téma távolsága.
Vannak már erre elkészített
táblázatok, melyeket vagy elfogadunk, vagy nem,
illetve sok-sok kísérletezgetés után magunk
jövünk rá az elmozdítás
mértékére.
Ez nagyban befolyásolja a térhatás
elérését. Ami biztos, minél nagyobb a
téma
távolsága annál nagyobb mérvûnek kell
lenni
az elmozdítás távolságának.
Célszerû az elsõ kísérletek
alkalmával
viszonylag közeli tárgyakat fényképezni, s
inkább lakáson belül
gyakorolni, majd folyamatosan egyre távolabbi
témákra irányítani a
figyelmet. A tapasztalatok alapján nagyobb
távolságokban kb.
Szoftver. A NET-en már több egyszerû, ingyen
letölthetõ program áll rendelkezésünkre
3D képeink
elkészítéséhez. De vannak már
komolyabb,
professzionálisabb programok is melyek nagyobb
lehetõséget, korrigálást,
javítást, tesznek lehetõvé. Ezek
megvásárolhatok, mindez már inkább
pénztárca
függõ kérdés. Kezdetben talán jobb
megoldás egy egyszerû programmal
kísérletezgetni, s ha beleszeretünk a
témába, s jobb minõségû anaglifeket
kívánunk alkotni, érdemesebb zsebbe nyúlni,
kinek-kinek pénztárcája szerint.
Gyakorlati tudnivalók. Jelenleg ezekkel a
lehetõségekkel
inkább épületeket, tárgyakat
fotózzunk, mivel a
színeltolásnak megvannak a hátrányai. A
vörös ( piros ) színek
sajnos eltolódnak, érdekes kék-lila
színárnyalatban láthatók. Az emberi
bõrszín még elfogadható árnyalatokat
mutat.
A természetben fotózott témák, ahol sok a
zöld, barna, szürke szín, látványos
képeket készíthetünk.
E kis hiányosság ellenére érdemes a 3D fotózással foglalkozni, hiszen egy teljesen más világ kerül szemünk elé, úgy láthatjuk ismét képeinket, mintha a valóságban még most is ott lennénk. Elkápráztathatjuk velük családtagjainkat, barátainkat, szemléletesebbé tehetjük saját élményeink. Egy-egy magasban elkészített fényképnél átérezhetjük az alattunk elterülõ mélységet, érzékeltethetjük a tárgyak egymáshoz való elhelyezkedését, távolságát.
Jó gyakorlást és sok szép 3D-s
fényképet.
Ingyenes program letöltés:
http://csatweb.csatolna.hu/tagok/csa/3d/anamaker/
Vissza
a főoldalra