Mátraverebély, Szentkút, Remetebarlangok, a mai kegytemplom fölötti hegyoldalon találhatóak, a XIII. századtól éltek remeték a barlanglakásokban. Az utolsó szentkúti remete, Dobát Jozafát 1767-ben halt meg. A kegyhelyet hosszú időn át ciszterci szerzetesek látták el, a török idők óta azonban a ferencesek is részt vettek a búcsúscsoportok vezetésében, lelkipásztori szolgálatukban. 1772-től már ők a szentkúti kolostor lakói, végleges letelepedésükre azonban csak a 19. században került sor. A zarándokhely fejlődésének 1948 után a kommunista diktatúra vetett véget. 1950-ben a helyi pártvezetés elűzte a ferences szerzeteseket, valamint államosította és szociális otthonná alakította a kolostort.  Mátraverebély-Szentkút a szlovák – magyar határ mentén, többnemzetiségű területen található, hasonlóan számos egykori magyar ferencesek által vezetett kegyhelyekhez, amelyek mindig a sokféle népek találkozóhelyei, többnemzetiségű kolostorok és a népnyelvi prédikációk színhelyei voltak. A hagyomány szerint 1091–92-ben Szent László király ellenségei elöl menekült, és egy szakadék fölé ért. Innen reménytelen volt a továbbjutás, de lovával ugratott egyet, és ekkor fakadt itt az első forrás. A legenda mögött a magyar irodalom szép képe húzódik meg: László az új Mózes – vízfakasztás –, aki törvényeivel keretet adott a magyarság életének, úgy, ahogy Mózes a zsidóságnak.